Kategóriák
Közélet Színes Történelem

Koháry leszármazott volt a portugál, román és bolgár uralkodó!

Kevesen ismerik a Mohács után felemelkedett, Habsburg-párti Koháry család történetét, pedig Magyarország és a monarchia egyik legnagyobb földbirtokát hozták össze. Palotájuk  volt Pesten, Pozsonyban, Bécsben. Az 1862-ben Bécsben ezen a napon elhunyt Mária Antónia Gabriella legidősebb fia portugál király lett, dédunokája román király, középső fiának fia (vagyis Mária unokája) pedig Bulgária cárja!

Beházasodtak a francia és brazil uralkodócsaládba is, s rokonuk volt  az angol király, a német császár, az orosz cár és az osztrák császár…

A Koháry ősi magyar nemesi család, a felvidéki Hont vármegye keleti részén voltak. A családfájukat egészen Hontig vezetik vissza, aki Szent István testőrségének a vezetője volt és hűségét a király jelentős birtokkal jutalmazta. Később több ágra szakadt a család, így jött létre a Koháry ág (Kővár, szlovákul: Koláre), amely Mohács után a Habsburg oldalt választotta és gyorsan emelkedett (mint például a Zrínyiek, Esterházyak). Koháry Ferenc József 1815-ben grófból birodalmi herceg lett! Egy német nőt, gróf Maria Antonia von Waldstein zu Wartenberget vette feleségül.  Két gyermekük született, Ferenc (1792), aki három évesen meghalt és (1797) Mária Antónia Gabriella.

Árpádházi Adelhaid, a cseh nemzet anyja

A család fontosságát jelzi, hogy  Ferenc császár választott férjet a számára, a napoleoni háborúk hősét, Coburg Ferdinánd György Ágostot, akit az 1816-os esküvőt követően honosítottak, mint magyar nemest. Az após halála után idővel megkapta a Koháry család címeit, birtokait, vagyonát – azzal a kikötéssel, hogy a család igen csak hosszú nevéhez hozzá kell csapni a Koháryt is. A protestáns Coburgok ezen ága áttért katolikusra.  Úgy látszik nem csak Párizs ért meg egy misét…

 

Most pedig jön a geneológia. Kicsit bonyolult, de a történelem már csak ilyen! Mária Antónia és Ferenc frigyéből született Ferdinánd beházasodott a portugál királyi családba és II. Ferdinánd néven Portugália királya lett. August Ludwig Lajos Fülöp francia király lányát vette el, de pechjére 1848-ban megdöntötték a Bourbonokat. Leopold „csak” Coburg herceg maradt, Victoria pedig Lajos Fülöp fiához ment feleségül. Az említett okból ebből az ágból sem lett francia uralkodó. A portugál királlyá lett Ferdinánd leányági unokája, Ferdinánd viszont Románia királya lett (tehát dédanyja az 50 százalékban magyar Koháry Mária Antónia Gabriella). Mint említettem August lemaradt a trónról, kénytelen volt beérni a hercegi címmel és a katolikus ág vezetésével. Fia, egy újabb Ferdinánd (!) Bulgária cárja lett.

Mátyás király halálára

Ezek alapján elmondható, hogy a magyar főrendi Koháry Mária leszármazottai a XIX. század végén, a XX. század elején egyszerre birtokolták a portugál, román és bolgár királyi címet, továbbá rokonságban álltak az angol, belga, német és orosz uralkodócsaláddal és József Károly főhercegen (magyarul csak Palatinus Jóskaként emlegették) a Habsburg famíliával is.

Vissza Máriához, az „ősanyához”, akit az első magyar zeneszerzőnőként tartanak számon. Zongora darabjainak a kéziratait Bécsben őrzik. Itt is halt meg 1862-ben.

***A közösségi média kiszámíthatatlan, ha tetszenek a cikkek, látogassa rendszeresen a https://hosting2168331.online.pro/public_html-ot,  ahol sok aktuális, érdekes témáról olvashat! Tallózzon bátran a cikkek közt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük