Kategóriák
Történelem

Menekülés a pokolból

Az újvidéki razzia után a délvidéki magyarok tudták, ha  egyszer visszajönnek a szerbek véres bosszút fognak állni. Az ítéletnap 1944 október 23-én jött el, amelyet megelőzően a magyarok egy része elmenekült a városból. A történet egy menekülő gyerek, felnőttként jogász visszaemlékezésén alapul.

Hat-hét éves gyerekként már sok mindenre emlékezett. Édesapja is jogász volt, s a Délvidék visszafoglalása után került Újvidékre Magyarországról, mint a helyi közigazgatás egyik vezetője.  Másfél évtizede írta le nekem a történetüket. Jól emlékezett Újvidékre, a nagy polgári házra, amelyben éltek, a hangulatos utcára, ahol sokat játszott a nyáron kellemes árnyat adó fák alatt. Nagy számban éltek egymás mellett a magyarok, szerbek, svábok és horvátok. Háború volt, s az utca legényei közül a legtöbben a Honvédségben harcoltak, de két svábot is említett, akik az SS kötelékében Európa másik sarkába, Normandiába kerültek, s voltak szerbek, akikről tudták, hogy a Dunán átszökve a Fruska Gorán partizánkodnak.

Böhme és a tömeges megtorlás

A 44-es nyár is úgy telt, mint a korábbi nyarak, a végén azonban felbojdult a város, mert a román kiugrás után szeptemberben átkeltek a szovjetek a Dunán Romániából, délről törtek előre az átállt bolgárok és a hegyekből lejöttek a partizánok. Belgrádnál egyesültek. Idő kérdése volt, hogy mikor érik el a magyar Délvidéket. Egyszer csak megjelent a menekülők tarka menete, közé keveredve egy-egy német alakulat. Az éjszak a rettegésé voltak, mert itt-ott lecsaptak a partizánok, s aratott a halál.

Az édesapja tisztában volt vele, hogy a honvédség nem képes megvédeni a várost, de a partizánveszély miatt útnak se mert indulni  a családjával. A végső lökést a négy patkó (a szerbség jelképe) adta meg, amelyet egy reggel a kapujukra festve találtak. Az utcában lakó egyik horvát, aki jóban voltak, titokban elárulta nekik, hogy ez jelzés a bevonuló partizánoknak? magyarok élnek a házban, akiket el kell számoltatni.  A hideg napok után a jogásznak nem kellett kétszer mondani, hogy ez várhatóan mit jelenthet.

A kocka el lett vetve, gyorsan összepakolták a legfontosabbakat. A család lement a kikötőbe, ahol rengetegen zsúfolódtak össze, többségében magyarok. Feljutottak azt egyik uszályra.  Aztán jött egy vontató és elindultak hegymenetben. Nem olyan volt az utazás, mint manapság a dunai hajókázás. Az orrukat se merték kidugni, mert a folyó horvát oldalán elterülő erdőkből oda-oda lőttek a partizánok, ha megláttak valakit. Csak úgy kopogtak a lövedékek a hajótesten. Éjszakára a magyar oldalon lévő településeknél kötöttek ki, mert a sötétben túl kockázatos lett volna a tovább haladás. Azt ettek, amit magukkal vittek. A hajót éjjel se lehetett elhagyni. A girbe. gurba, kanyargó Dunán több napon át tartott az út Bajáig.  Mikor kikötöttek érezték magukat először biztonságban. Mint utólag kiderült az utolsó, még átjutott hajóval sikerült elmenekülniük.

A fasiszta diktátorok bukása

Újvidékre 1944 október 22-ről 23-ra virradó éjszaka vonultak be a vajdasági dandár partizánjai és a szovjetek. Harc nélkül került a birtokukba a város, a honvédség ekkorára visszavonult. Kezdetét vette a vérbosszú, amely keretében több ezer magyart öltek meg, sokszor rendkívül kegyetlenül. A túlélő férfiak többségét internáló táborba zárták, ahol ugyancsak sokan meghaltak. Az egykori kisgyerek, mint nyugdíjas jogász az égieknek adott hálát, hogy elmenekültek, mert édesapját is, mint a magyar közigazgatás egyik vezetőjét kivégezték volna a szerbek.  Persze a Rákosi rendszerben se volt egyszerű „hortista fasisztaként”, de legalább az életük megmaradt.

Fotó: A bevonuló partizánok Újvidéken, wikipédia

###    ###    ###

A közösségi média kiszámíthatatlan, ha tetszenek a cikkek, látogassa rendszeresen a https://hosting2168331.online.pro/public_html-ot,  ahol sok aktuális, érdekes témáról olvashat! Tallózzon bátran a cikkek közt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük