Kategóriák
Történelem

Egyiptomi kaland: Napoleon nélkül nem ment

Jól indult Napoleon egyiptomi hadjárata, az ország mellett meghódította a fél Levantét, de a célját nem érte el, a kedvezőtlen hazai  hírek hallatán visszatért Franciaországba,  de a sereg maradt. Becsülettel harcoltak a törökök és angolok ellen, az 1801-ben ezen a napon elvesztett alexandriai csata azonban megpecsételte sorsukat. Az angolok se örülhettek nagyon, mert a győzelembe belehalt a főparancsnokuk, Abercromby  tábornok.

A Nagy Sándor által alapított Alexandria szomszédságában, Abukirban kezdődött az egyiptomi kaland Napoleon partraszállásával (Nelson nem sokkal később itt pusztította el a francia flottát), s gyakorlatilag itt ért véget az angolok által megnyert csatával. Az angol expedíciós hadsereg nem menetelt százkilométereket a sivatagban, de még a Nílus-deltában sem, hanem kihasználva az abszolút tengeri fölényüket március 8-án Abukirban (ma Alexandria része) szálltak partra. Miután a francia partvédelmet legyőzték megindultak a legfontosabb francia logisztikai bázis irányába. Az útjuk egy keskeny földnyelven át vezetett, amelyet az egyik oldalról a tenger, a másikról az Abukiri-tó szegélyezett. A franciák a földnyelv bejáratánál gyülekeztek, majd március 21-én, még napkelte előtt rátámadtak az angolokra. Merész húzás volt, hiszen az angolok jelentős számbeli fölényben voltak, ráadásul számíthattak a flotta támogatására is.

Tényleg Napoleon lövette szét a Szfinx orrát?

A dragonyosok bejutottak a 42. ezred hátába, s veszélyes szituáció alakult ki, de a tartalékok állták a sarat, s ahol kellett az ezredek a pozíciót tartva szemből harcoltak a francia gyalogsággal, a hátsó sorok hátra arcot csinálva a lovassággal – amely két rohamot is indított. A harc hevességét jelzi, hogy az angol főparancsnok is harcba szállt, s egy felrobbanó ágyúgolyó szilánkja megsebesítette. A csatába  – mint várható volt – az angol flotta is beszállt, s a partközelbe manőverező naszádok erős ágyútűzzel vették oldalról tűz alá a francia csapatokat, amelyek végül a jelentős veszteségek hatására meghátráltak és délelőtt 10-re véget ért a csata.

Tengerészek lefejezéséből Algéria gyarmatosítása lett

Az angolok nyertek, de örömük nem volt teljes, mert a főparancsnok hat nappal később belehalt a sebesülésébe, Máltán temették el. A blokád alá vont franciák végül feladták és a szabad elvonulás lehetőségével élve hazatértek. Az egyiptomi hadjárat tehát végül angol győzelemmel ért véget, de fő nyertes a tudomány lett, ugyanis a Napoleon által magával hozott nagy számú tudósnak köszönhetően megszületett a modern egyiptológia, illetve a botanika és más tudományágak is nagy impulzust kaptak.

Austerlitz, Napoleon mennybe menetele

***Ne várjon a közösségi médiában az algoritmusok által kiszámíthatatlanná tett megosztásokra, hanem naponta nézzen be a   https://hosting2168331.online.pro/public_html -ra, s  tallózzon bátran! Biztos talál olyan cikkeket, amelyek érdeklik!

Kép: Abercromby tábornok egyszerre két francia dragonyossal csatázik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük