Kategóriák
Közélet Színes Történelem

A júniusi felkelés és az első hírfotó

A fotózás házhoz hozta a világot, Az első ismert, nyomtatott  hírfotó 1848-ban készült Párizsban, a júniusi napokként nevezett munkáslázadás barikádjait ábrázolja. A hadsereg és a nemzeti gárda három nap alatt számolta fel a rebelliót, amely során mintegy 4500-an haltak meg.

Mint emlékezetes a polgári erők és a radikálisok elégedetlensége februárban elsöpörte Lajos Fülöp uralmát, kikiáltották a köztársaságot, s kezdetét vette a népek tavasza, amely Bécsen át Pest-Budáig végig söpört a fél kontinensen.  A francia ideiglenes kormány több, haladó szociális intézkedést vezetett be, például a munkanélküliek foglalkoztatására létrehozták a nemzeti műhelyeket (ma közmunkának neveznénk).

Metternich futása – avagy forradalom Bécsben

Igen ám, de ennek a fenntartása nem kevés pénzbe került, adót pedig akkor se szerettek fizetni az emberek, pláne a földtulajdonosok. Ezért június 23-án a Comte de Falloux bizottsága rendeletet adott ki június 23-án a műhelyek bezárásáról, s a fiatal férfiaknak azt javasolta, hogy álljanak katonának, a vidékiek térjenek haza, ha egyik se, akkor elbocsátják őket.

Erre kitört a rebellió, a munkások házról házra járva agitáltak, hogy csatlakozzanak hozzájuk az emberek, majd közösen elkezdték felszedni a főutak kockakő burkolatát és barikádokat építettek.  Eleinte farkasszemet nézet a két fél, majd a közvetíteni próbáló párizsi érsek tragikus halálát követően kitört a fegyveres harc a munkások és a hadsereg valamint a nemzeti gárda alakulatai közt. Rövid, de rendkívül véres csatározás során sorban foglalták el a barikádokat. A harc június 26-án ért véget.

A veszteségek: a fegyveres erők 1500, a lázadók pedig 3000 halottat vesztettek, s ettől valamivel többen sebesültek meg. Az eseményekben való részvétel miatt mintegy 4000 személyt Algériába deportáltak (jelentősen megerősítve a francia kolóniát). A politikai vihar pedig megágyazott Louis Bonaparténak, a nagy Napoleon unokaöccsének, akik előbb köztársasági elnök lett, majd a puccsot követően császár, egészen addig még a francia-porosz háborúban teljes vereséget szenvedett a hadsereg, a császár fogságba esett és kénytelen volt lemondani.

Ez a Napoleon nem az a Napoleon…

De vissza az első hírképhez, a fotózsurnalizmus kezdetéhez! Párizsban, a rue Saint-Maur  barikádjairól készült a felvétel június 25-én (vélhetően valamelyik magas épület felső emeletéről,  esetleg valamilyen toronyból. A kép az 1843-ban alapított L’Illustration című hetilapban jelent meg egy cikk fotóillusztrációjaként. Ez a francia újság lett az első globális sajtótermék, 1905-ben a világ 150 országában terjesztették!

Milyen jó lett volna, ha mondjuk hasonló képpel rendelkeznénk mondjuk a budai vár ostromáról vagy a debreceni trónfosztásról, esetleg valamelyik ütközet előtt csatarendbe állt seregről… (persze a hosszú expozíciós idő miatt csakis statikus felvétel jöhetett szóba).

Napoleon, aki az angolokért halt Zuluföldön

***A közösségi média kiszámíthatatlan, ha tetszenek a cikkek, látogassa rendszeresen a https://hosting2168331.online.pro/public_html-ot,  ahol sok aktuális, érdekes témáról olvashat! Tallózzon bátran a cikkek közt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük