Kategóriák
Közélet Színes

Egy sima, egy fordított

A minap Erdélyben, egészen pontosan a Partiumban jártam, amely út arra is jó volt, hogy megerősítsen benne, az előítéletekkel nem  érdemes foglalkozni. Néhány ezzel kapcsolatos gyakorlati példa.

Csengersimánál léptem át a határt. Három oszlopban araszoltak az autók a szeptember eleji kánikulában. Négy éve jártam erre utoljára, a leosztásra nem emlékeztem, s mint a felvételen is látható nem volt kitáblázva melyik az EU-s melyik az EU-nn  kívüli. A szélső haladt a legjobban, hát oda manővereztem, aztán ahogy közeledtünk a határhoz feltűnt, hogy néhány kocsi hosszabb, rövidebb kínlódással, de átsorolt a középsőbe, onnan ide viszont nem. Gyanús lett.

Előre kocogtam az előttem álló furgonhoz. Pár szót gagyogok románul, s kiderült, hogy moldáv és ez a EU-n kívüliek sávja (a román kilépő oldalon jól láthatóan ki van táblázva). Sort váltani viszont csak úgy nem lehetett, mert szinte kocsi kocsit ért.  Közéjük betolni a kocsi orrát igen csak meghúzás veszélyesnek tűnt. Mellettem egy szatmárnémeti rendszámú Dacia taxi araszolt. Kiszálltam, s udvariasan próbáltam megkérni őket, hogy engedjenek be az uniós sorba. Kiderült, hogy a sofőr és három utasa is magyar. A városi legenda szerint a magyar magyarral szolidáris, udvarias, meg egyébként is drága erdélyi testvéreink még magyarabbak, szóval holmi “trianoni vicchatárhoz” besorolás nem lehet gond. Nos, az lett. A sofőr egyből lehűtött, hogy nem engedhet be, hiszen, ha mindenkivel udvarias lenne, sosem érne át a határon. A három utas egyöntetűen helyeselt.  Drága határon túli testvéreim le se fütyültek. Egyébként senkit se engedtek maguk elé korábban, tehát ezen az egy percen semmi se múlt volna…

Visszaültem, csorogtam a sorral a határ felé, mikor egy baromi nagy, hófehér, magyar rendszámos SUV mellé értem. Ugyenbár az előítélet szerint a gazdagok le rá se … fütyülnek a többi ember problémája. Gondoltam azért egy próbát megér. Megint kiszálltam, oda mentem a kocsihoz és udvariasan előadtam kérésemet.  A fapofás elutasítás helyett azt hallottam: rendben.  Mondtam köszi. S mikor megindult a sor valóban beengedett, amit udvarias villogással még egyszer megköszöntem. Jóleső érzés volt, pláne, hogy a nagyon siető “testvérek”  kettővel mögöttem araszoltak.

Egy román többségű településen szálltam meg, ahol egyaránt voltak román és magyar panziók. Olyan helyre mentem, ahol senki se beszélt egy szót se anyanyelvemen. Jártam itt már régebben is, elégedett voltam velük akkor és most is. Erre két példa. A reggeli 7-8 óra közt volt. Az utolsó nap beállítottunk az étkezdébe negyed 7 után valamivel. A pultos mondta, hogy még nincs reggeli, én meg, hogy ma utazunk, s álltam fel az asztaltól, hogy majd visszajövünk. A hölgy intett, hogy maradjak. Előkerítette a konyhást, aki soron kívül megcsinálta a reggelinket. Másik alkalommal a panzióban megszállt erdélyi magyaroknak büszkén előadta a főnök, hogy Magyarországról érkeztünk, s meglepve hallottam, még a vezetéknevemet is megjegyezte! Ami érthető is, hiszen mint említettem jártam ott többször, de az enyémen kívül magyar rendszámos kocsit egyszer se láttam a parkolóban…

Erdélyi magyar barátaim mindig óvtak Máramarostól, mondván ott élnek az osánok, a legvadabb, bicskás románok. Nos, jó párszor jártam köztük, soha senki még csúnyán se nézett rám, pedig előfordult, hogy piros-fehér-zöld szurkolói sapkával a fejemen mászkáltam.  A megfejtés: udvariasság. Például Brében, a világ végi hegyifaluban annak ellenére rám köszöntek a parasztok, hogy látták magyar rendszámos kocsiból szálltam ki… Ilyenkor udvariasan vissza kell köszönni, mosolyogni. Ennyi. Egyébként egykor Máramaros volt a legszegényebb része  Erdélynek, ezért innen mentek ki elsőnek nyugatra vendégmunkásnak tömegével az emberek. S ez láthatóan jót tett nekik, egyrészt sok pénzt visznek, utalnak haza, s orrba, szájba építkeznek. Másrészt rájöttek, hogy nem a vallás/nemzetiség/bőrszín mondja meg ki vagy, hanem olyan ember vagy, ahogy viselkedsz. Ha megadod a tiszteletet az osánoknak, akkor ők is megadják eked. Sőt, meg is előlegezik, mint az említett példa is mutatja. Autózás közben pedig még a magyar rendszámosnak is előre jelzik a trafipaxot…

A végére jöjjön egy máramarosi pozitív magyar eset is. Egy kastélymúzeum (az EU és Magyarország támogatásával újították fel) bejáratánál a magyar pénztárosnak mondtam, hogy kedvezménnyes jegyre jogosult csoportba tartozom, de nincs nálam igazolvány, tehát vagy elhiszi, vagy sem, s bemondásra elhitte. Egyébként nem gurítottam.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük