Kategóriák
Történelem

A nagy szevasztopoli lómészárlás

A szovjet hadsereg 1944 tavaszán néhány hét alatt tönkreverte a Krím-félszigeti német-román csoportosítást. A szakirodalom részletesen szól a humán és a technikai veszteségekről, a szevasztopoli nagy lómészárlásról viszont szó se esik, pedig a menekülő németek mintegy 30 ezer lovat lőttek halomra a tengerparton.

Ha lassan is, de kezd megkopni a Göbbels által terjesztett német gépesítettségi mítosz. A hadtörténeti kutatók becslései szerint a második világháború alatt a frontcsapatok ellátásának 75-80 %-a ló vontatta országúti járművekkel (magyarul szekérrel) történt. Ez különösen igaz a gyér és gyenge útminőségű keleti frontra. A hadtáp „vonatokon” kívül a tüzérség jelentős része is fogatolt volt, s akkor még nem beszéltünk a lovas alakulatokról, amelyeket első sorban a hátországban, a partizánok ellen vetettek be, illetve felderítőként. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy a Krímbe szorult csapatok is nagy számú lóval rendelkeztek.

Amint a szovjetek átkeltek a Szivason, illetve Kercs felől is megindult a támadás a félsziget gyakorlatilag védhetetlenné vált, s a megfelelő tengerészeti logisztika hiányában arra se számíthattak a németek, hogy az 1941-42-es szovjet mintára behúzódnak Szevasztopol térségébe és ott hónapokra lekössék az ellenséget. Úgy döntöttek, hogy a partokhoz közeli hegyvidéken lelassítják a szovjeteket, s közben a Dynamo hadművelet mintájára tengeri úton kivonják a katonákat.

Német gépesítettség: mítosz és valóság

A csapatok egy részét – jelentős veszteségeket elszenvedve – sikerült evakuálnia a román, német haditengerészetnek (még magyar hajók is segítették!). A nehézfegyverzet, járművek döntő többsége azonban a parton maradt. Az értékes zsákmányt a németek igyekeztek felgyújtani, felrobbantani.  De mi legyen a Szevasztopolban összegyűlt, mintegy 30.000 katonalóval? Elszállítani nem tudták, de zsákmányként se akarták visszahagyni.  Végül az a döntés született, hogy a lovakat ki kell végezni!

Szevernaja-öböl, ma / fotó: internet

A lómészárlás helyszíne a Szevernaja-öböl (Északi-öböl) lett, mivel a magas sziklapart meredeken szakadt a tengerbe. A lovakat először egyesével, sorban vezették (sokszor saját hajtója, „gazdája” kísérte utolsó útjára) a partra, ahol az állatorvosok főbe lőtték és a tetem lezuhant a mélybe. Nagy gyakorlatuk volt a kivégzésben, így nem meglepő, hogy németes precizitással indult a végrehajtás.  Azonban a folyamat nagyon lassan haladt. A lovak közismerten intelligens állatok és megérezték a bajt, nyugtalanná váltak, idővel felbomlott a rend. A végrehajtók kénytelenek voltak rögtönözni. A lovakat felhajtották a peremre, ahol egy géppuskás osztag lemészárolta őket, a tetemek pedig tömegével hullottak a mélybe…

Így végezte Szevasztopolban 30.000 német (és szövetséges román) katonaló. Jobb sorsot érdemeltek volna. A magyarokra nem volt jellemző a parancsmegtagadás, de a lovashadosztály, sőt még a „vonatoszlopok” személyzete is – mint lótenyésztő, gazdálkodók leszármazottjának – meggyőződésem, hogy megtagadta volna a paripák lemészárlását. Ehhez egy kis családi adalék. A tornai (felvidéki település) gróf  mikor jött a front nem tudta elszállítani a lovakat, de azt se akarta, hogy szovjet zsákmány legyen, ezért szétengedte az állományt. Biztos voltak amelyeket  szovjetek fogtak be, de a többségét a környező falvak parasztjai, s ezzel pótolták amit elhajtottak a „felszabadítók”. Őseim két lova is oda veszett szekérrel együtt hadianyag szállítás közben, de lett helyettük kettő a gróf méneséből. Titokban sokan hálásak voltak Keglevich grófnak ezért a megoldásért…

A Don partján, messze Oroszországban

De vissza Szevasztopolhoz! A lengyel hadtörténész, Janusz Piekialkiewitz,  második világháborús lovakkal foglalkozó szakkönyvében idézi egy német lovász katona háború utáni visszaemlékezését. A Paprika (talán magyar származású?) nevű lovától való búcsúját: Rémült, nagy szemekkel nézett rá, majd fejét kedvesen a gazdája vállára tette, talán megérezte, hogy ez a végső búcsú… „Sosem mondtam neked Paprika, de úgy terveztem, hogy a háború után mikor veteránként leszerelek, megvásárollak és Berlinben élsz majd, néhány jó embernél. De a könyörtelen háború széttépte az utadat.”

**Ne várjon a közösségi médiában az algoritmusok által kiszámíthatatlanná tett megosztásokra, hanem naponta nézzen be a  http://www.kazivilaga.com -ra, s  tallózzon bátran! Biztos talál olyan cikkeket, amelyek érdeklik!

*** A magyar huszárok és a doni kozákok is imádták a lovaikat, sok még az életét is adta volna értük. Az 1849-es vetélkedésükről szól a Különleges küldetés című történelmi kisregény:

Különleges küldetés

 

Borítókép:  Német szekeresek a krímben (Bundesarchiv)

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük