Kategóriák
Történelem

A kasserinei kaland

Miután Rommel elvesztette Tripolit feladta Líbiát és visszavonult Tunéziába. Ideiglenesen levegőhöz jutott, amit arra használt fel, hogy a zöldfülű amerikai csapatokra súlyos csapást mért az 1943. február 19-én kezdődött csatában a Kasserine-hágónál. A sikert azonban nem tudta kihasználni.

A második el-Alamein-i csatában elszenvedett vereséget követően Rommel gyors ütemben vonult vissza nyugati irányban, a sarkában az angol 8. hadsereggel. Közben az USA és angol erők partra szálltak Marokkóban és Algériában, a Vichy-franciák néhány napos harc után átálltak, a németek viszont légi és tengeri úton csapatokat dobtak át Tuniszba és környékére. Megindult a versenyfutás Tunéziáért, amelyet északon a németek nyertek és stabilizálódott a front. Délen még képlény volt a helyzet, amelyet Rommel visszavonuló csapatai döntöttek el.

Igaz, nem önszántukból, mivel Tripolit, a fő logisztikai központjukat január 23-án komolyabb harcok nélkül bevették az angolok. A visszavonulók ugyan megrongálták a kikötőt, viszont a raktárakban lévő jelentős mennyiségű hadianyagot, élelmiszert, felszerelést megfelelő számú teherautó hiányában nem tudták elszállítani. Vasút nem volt, akárcsak lovas szekerek sem, mint Európában, így végül jelentős része az angolok zsákmánya lett (sajnálták elpusztítani, így viszont nagyban megkönnyítette Montgomery helyzetét).

Győzhetett volna Rommel Afrikában?

A logisztikai problémák miatt Rommel meg se próbált megkapaszkodni Líbiában, hanem az egész térséget feladva (Hitlert biztos infarktus kerülgette a kiürítés miatt, mondjuk Tripoli esetében igaza is lett volna az említettek miatt) érdemi harc nélkül visszavonult a még a franciák által épített tunéziai Mareth-vonal állásaiba.

A  generális tisztában volt vele, hogy az angol főerőknek a hátvédje halogató harcai és a logisztikai problémák miatt legalább két hétre van szüksége, hogy felzárkózzon az új védelmi vonalaira és ott érdemi nyomást tudjon kifejteni. Ezért Rommel úgy döntött, hogy az időt kihasználva a harcedzett, részben feltöltött német és olasz csapatait felhasználva megtisztítja a hátát, összeköttetését Tunisszal potenciálisan veszélyeztető szövetséges csapatoktól illetve a hegyeken átcsapva megszerzi az amerikaiak üzemanyag és egyéb készleteit az algériai sivatagban, ezzel jó időre kikapcsolja őket a harcból. s így figyelmét újra a 8. hadseregre koncentrálhatja.

Kék a szövetségesek, piros a németek helyzetét jelzi

Ennek megfelelően február 14-én támadást indított a lassú előrenyomulásban lévő szabad franciák és amerikai 1. páncélos hadosztály ellen. Az amerikaiak először találkoztak komoly ellenféllel, s megtapasztalták, hogy a német Pz. IV., komoly ellenfél a Shermanjaiknak, a Pz. VI. (Tigris, bár ezen a frontszakaszon csak 6  db-ot vezettek be) pedig más kávéház, a híres 88-as légvédelmi lövegek pedig halálos veszélyt jelentenek a számukra. Súlyos veszteségeket szenvedve visszavonultak.

Rommel ezt követően a Kasserine-hágót megcélozva megpróbált átkelni a hegyeken, hogy az amerikaiak logisztikai központját Tebesszát elfoglalva az ellenséget (II. amerikai hadtest) hosszú időre kikapcsolja a harcból, illetve feltöltse saját készleteit. A német 21. és 10. páncélos hadosztály mellett rendelkezésre álltak az olasz Centauro páncélos hadosztály és a barsaglieri csapatok, akik az olasz átlagot meghaladva a páncélgránátosokhoz hasonló, minőségi katonáknak számítottak.

Guderian: Oroszlánfóka helyett Egyiptom 1940-ben!

Az erőteljes német-olasz támadás áttörte az amerikai frontot, a meglepett jenkik rendezetlenül özönlöttek vissza, s nem tudtak élni a hágó nyújtotta kínálta előnyökkel csak azon túl, a medence szélén kapaszkodtak meg. amiben francia és angol (páncélos) csapatok is a segítségükre voltak. A német támadó éket (amely a régi időket idézően még légi támogatást is kapott) február 21-én az amerikaiak sikeresen megállították. Közben a szövetségesek gyorsan erősítést irányítottak a térségbe.

Az amerikai tüzérség 22-én reggel megelőzős csapást mért a támadásra felfejlődés közben a német 10. páncélos hadosztálya, amely az átcsoportosítást követően se tudta folytatni az előre nyomulást. A szárnyakon se sikerült a döntő áttörés. Patthelyzet alakult ki, s csak idő kérdése volt, hogy mikor próbálnak ellentámadást indítani a szövetségesek. Ezért Rommel 23-án úgy döntött- Kesselring vezérkari főnöke, Wesphal tábornok ellenvéleményét figyelmen kívül hagyva-  lefújja az offenzívát, ezen a szakaszon átmegy védelembe és figyelmét az angol 8. hadseregre koncentrálja. Végül Kesselring beadta a derekát (hivatalosan a Commando Supremo) hozzá járult, hogy a német és olasz csapatok visszavonuljanak a védelemre kedvező terepszakaszra.

A kiürítéssel párhuzamosan az amerikai légierő magához tért és erőteljesen bombázta a hágó térségét, miközben megindultak a szárazföldi csapataik is. A németek és olaszok  a felesleges veszteséget elkerülendő felgyorsították a visszavonulásukat és 24-én újra amerikai kézen volt a hágó. A terv szerint végrehajtott kiürítés 26-áig tartott. Ezzel véget ért a kaland.

Kész a harcra, aki készül a harcra!

Eredmény: szerény veszteségek mellett Rommelnek sikerült több hétre kikapcsolnia a harcból egy amerikai hadtestet. a lőszer és üzemanyag raktáraikat viszont  nem érték el, csak a visszavonulás közben elhagyott készleteket zsákmányolták. A szövetséges humán vesztesége (beleértve 3700-4000 hadifoglyot) triplája, technikai vesztesége pedig még nagyobb arányú volt. Viszont a legjobb német csapatok ellen szereztek harci tapasztalatokat, amelyet a feltöltés és újraszervezés után rövidesen hasznosítottak.

Erősségük volt, hogy gyorsan tanultak és alkalmazkodtak az ellenfélhez, a történtek után pedig egy erőteljes parancsnokot kapott a II. hadtest, bizonyos George Patton tábornok személyében.

Az angolokkal közösen május elejére az Afrikában ragadt német és olasz csoportosítást Tunisz körzetébe szorították vissza. Közben Hitler Rommelt visszarendelte, így a balhét nem neki kellett elvinni. Miután gyakorlatilag elfogyott az üzemanyaguk és a lőszer, egyéb készlet is a végét járta, utánpótlásra nem volt remény, ezért von Armin valamint az olasz Messe tábornok által vezetett tengely csapatok – egy Sztálingrádhoz hasonló megsemmisítést elkerülendő- május 12-én kapituláltak, s másnap véget értek a harcok Észak-Afrikában. Egy Paulus vagy Karl Pfeifer-Wildenbruch néhány tízezer katonát lemészároltatva nyilván még húzta volna egy-két hétig a harcot…

Amikor az olaszok megverték az angolokat!

***Ne bízzon az algoritmusokban! Látogassa rendszeresen a http://www.kazivilaga.com-ot,  ahol sok aktuális, érdekes témáról olvashat!

Borítókép: Német páncélosok a szorosban (ww2db.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.