Kategóriák
Történelem

A nap, amikor meghalt a Royal Sussex Ezred!

Az első világháború poklában számos esetben előfordult, hogy egy-egy hibás cél, parancs következtében egész magasabb egységek semmisültek meg.  Így történt ez 1916. június 30-án, az Artoisban lévő Vaddisznófej dombnál, ahol öt óra alatt gyakorlatilag megsemmisült a Royal Sussex Ezred.

A sussexiekről tudni kell, hogy a háború kitörése után jelentkező önkéntesekkel töltötték fel az ezred három zászlóalját. Eredetileg arról volt szó, hogy ezen, alacsony harcértékű csapatokat a szigetország partvédelmére használják fel, de a háborús vágóhíd felülírta a terveket. Az ezredet 1916. márciusában átvezényelték Franciaországba, ahol végül Artoisban (belga határvidék) kerültek, s ha már ott  voltak, akkor  úgy döntöttek, hogy a Vaddisznófej nevű dombon kialakított német állások elleni rohamra bevetik őket.

A kíváncsiság a herceg életébe került

Harman Grisewood zászlóaljparancsnok közölte a felettesével aggodalmát, hogy a zöldfölű önkéntesek képességeit meghaladja a feladat.  A parancs érvényben maradt, a tisztet szabadságra küldték.

Június 30-án pirkadatkor megszólaltak az ágyúk, jól megszórták a német vonalakat, közben  a Sussex ezred két zászlóalja támadásra indult, a harmadik pedig tartalékban maradt.  Az egyik zászlóalj csatárlánca sikeresen áthaladt a senki földjén és betörtek a német állásokba. Kézigránátokkal és közelharcban el is foglalták az első vonalat. A másik zászlóalj viszont heves géppuskatűzbe került, s csak egy része tudott átkelni a szögesdrótokon és betörni a német vonalba. Oldalra tértek ki, közben a fedő füstfelhő következtében a sikeresen előre haladó zászlóalj összekeveredett a szomszéddal. Mire indultak volna tovább, a német fővonal felé megszólalt az ellenség tüzérsége a gyalogság pedig golyózáport lőtt.

Megoldódott a Winterberg-rejtély

Az egyik tiszt a helyzetet helyesen felmérve (nem tudnak tovább támadni, viszont a bekerítés fenyegeti őket) elrendelte a támadás leállítását, majd a visszavonulást a német zárótűz alatt.  Sőt még a visszavonulás után is verették egy ideig az angol vonalakat.

A reggel teljesen feltöltött ezrednek csak a roncsai maradtak délre. Eltérő adatok jelentek meg a veszteségekről, ma a következőt fogadják el közmegegyezéses alapon: 17 tiszt és 349 altiszt, katona halt meg, mintegy 1000-ren megsebesültek illetve német fogságba estek (akik a német lövészárokban ragadtak).  Június 30. úgy vonult be az angol hadtörténelembe, mint „A nap, amikor meghalt a Royal Sussex Ezred”.

Gorlice, az orosz veszély elhárítása

A közösségi média kiszámíthatatlan, ha tetszenek a cikkek, látogassa rendszeresen a   http://www.kazivilaga.com -ot,  ahol sok aktuális, érdekes témáról olvashat! Tallózzon bátran!

Borítókép: A Royal Sussex Ezred táborban. /Archív, internet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.