Kategóriák
Történelem

A Varjú akció

Operation Kraai (varjú) fedőnév alatt indítottak támadást a hollandok az indonéz köztársasági erők ellen 1948. december 19-én indult légideszant hadművelet keretében bevették Yogyakartát, az ideiglenes fővárost, majd a felkelők kezén lévő területek nagy részét. A háborút azonban a tárgyalóasztalnál elvesztették.

Indonézia (korábbi nevén Holland Kelet-India) a hollandok Vietnámja volt, ahol 1945-49 közt változó intenzitású háború zajlott és a végén emelt fővel távoztak (az USA és az ENSz nyomására). Miután a német blitz néhány nap alatt összeroppantotta Hollandiát az a különleges helyzet állt elő, hogy az országot megszállták, de Wilhelmina királynő és a kormány Angliából folytatta az ellenállást. Európában minimális erővel rendelkeztek, viszont a holland „gyarmaton” Indonéziában több tízezer katonájuk, légierő és flotta állt a rendelkezésükre, valamint több százezer holland civil békésen élte életét, a japán támadásig. Néhány hetes háború után a hollandok maradéka visszavonult Ausztráliába. A szigetvilág urai a japánok lettek, s megpróbálták a helyieket felhasználni saját céljaikra, részleges sikerrel.

Egy konfliktus háttere: cukor, fűszer, ópium

Indonéziát elkerülték a nagy bombázások, harcok, japán kézen maradt a kapitulációig. Ekkor – velük egyeztetve – az indonéz nacionalisták Sukarno vezetésével kikiáltották a köztársaságot, s részlegesen átvették a hatalmat az ország fölött. Saját kezükbe vették a sorsukat- ami rendben is lenne, viszont a hatalmi vákuum rendezetlenségét kihasználva mintegy 20.000 európait (jórészt hollandot) megöltek vagy elraboltak és nyomtalanul eltűntek, illetve a kínai kisebbség sok tagját is kémnek néztek… Az angol nemzetközösség csapatai vonultak be a fő szigetekre a japán helyőrség lefegyverzésére és a civilekkel együtt hazaszállítására, illetve a szövetséges hadifoglyok, internáltak biztonságba helyezésére. A hollandok csak minimális erőket tudtak átirányítani Ausztráliából. Az indonézek és angolok közt több helyen fegyveres összecsapás tört ki, sőt még a japánok és indonézek közt is, amelyet a helyiek japán hadifoglyok kivégzésével toroltak meg.  Az angolok feladatuk teljesítése után kivonultak, de közben 46 márciusára érkezett 55 ezer holland katona, s kitört a háború a közben jelentős létszámúvá vált indonéz hadsereggel.  Részleges holland sikerek után fegyverszünetet kötöttek a status quo alapján. A felkelők fővárosa az ország harmadik legnépesebb települése, a Jáván lévő Jogyakarta lett.

Az indonézek a megállapodást megszegve némi szünet után folytatták a gerilla harcot a holland kézen maradt térségekben, amit érthetően nem nézek jó szemmel a telepesek. A németelföldiek ráadásul feltörték a felkelők kódrendszerét és olvasták az ellenség üzeneteit amit a csoportoknak küldtek, illetve a politikai szándékokat. Sukarno teljesen független országot szeretett volna, a hollandok pedig a Brit nemzetközösséghez hasonló szervezetben összefogott, az egykori szultánátusokra alapozott hollandbarát országot.  Nos, ez nem jött össze, mivel a szultánok kivárásra játszottak, majd átálltak. A hollandok a tettek mezejére léptek és december 19-én kora reggel akciót indítottak Jogyakarta elfoglalására, amely teljes meglepetésként érte a republikánusokat.

A Kókusz-szigeteki lázadás

A holland légierő támadást indított a város légibázisa ellen. A három Zero nem volt ellenfél, a földi csapatok ellenállási pontjainak kitapogatására ejtőernyős bábukat szórtak. Majd a felfedett állásokat mélyrepülésben kikapcsolták a vadászgépek. Ezt követően mintegy 900, valódi ejtőernyős ugrott, s rövid harc után 25 perc alatt birtokba vették a reptért, ahová ezt követően egymás után szálltak le a csapatszállító repülők mintegy 2000 katonával, akik másnapra elfoglalták az ideiglenes fővárost, miközben a szárazföldi csapatok is előre nyomultak. Arra számítottak, hogy a fővárost minden erővel védeni próbálják az indonézek, s a technikai, képzettségbeli fölényt kihasználva felmorzsolják őket. Ez azonban nem történt meg, mert Sudirman tábornok kivonta erőinek nagy részét és átmentek gerilla hadviselésbe.  Sukarno és Hatta alelnök viszont a városban maradva holland fogságba estek, akik internálták őket (a XIX. században simán kivégezték volna a lázadók vezetőit).

Katonai szempontból sikeres volt a hadművelet, ugyanis néhány körzet kivételével az egész szigetvilágot elfoglalták a hollandok, arra azonban nem rendelkeztek elég erővel, hogy megszállás alatt tartsák, pacifikálni pedig nem akarták. Alacsony intenzitású gerilla háború folyt, váltakozó sikerrel. A kis létszámú holland speciális erők jó teljesítményt nyújtottak a gyengén képzett, fegyelmezetlen felkelőkkel szemben. Vietnám árnyékában erre akkor senki se figyelt fel.

A helyzetet az USA politikai beavatkozása döntötte el, nevezetesen megfenyegették a hollandokat a Marshall segély felfüggesztésével, amelyre az anyaországnak szüksége volt az újjáépítéshez, s az ENSZ is a republikánusokat támogatta. A diplomáciai nyomás hatására a hollandok tárgyalóasztalhoz ültek a felkelőkkel, majd az 1949. május 7-én megkötött megállapodás alapján ősszel kivonultak, s december 27-én elismerték Indonézia függetlenségét. A Sukarno által vezetett új ország el nem kötelezettnek nevezte magát, de valójában erősen balos, antiimperialista politikát folytatott.

Az indonéz háború a hollandoknak, s az említett csetepaték során az angoloknak, japánoknak mintegy 9000 katona halálába került, az indonézek 45 ezer halottat vesztettek, s mintegy 1000 japán, indiai önkéntes is meghalt az oldalukon. A civil veszteséget 35-100 ezerre teszik (a hollandok tartózkodtak a szönyegbombázástól és népirtásba torkolló pacifikálástól).

Az olajembargó jegelte a Kantokuent

***Ne várjon a közösségi médiában az algoritmusok által kiszámíthatatlanná tett megosztásokra, hanem naponta nézzen be a http://www.kazivilaga.com   -ra, s  tallózzon bátran!

Borítókép alchetrom.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük