Kategóriák
Közélet Színes Történelem

A belső migráció nyertesei és vesztesei

A honfoglalás során települt meg a magyarság a Kárpát-medencében, amely kitöltése hosszú időt vett igénybe. A tatárjárás belső migrációs hatását nem ismerjük, annál inkább a törökök elől menekülést, majd visszatelepülést, amelyet az iparosítással járó migráció rajzolt újra, most pedig a jobb lét reményében keletről nyugatra költözés zajlik évtizedek óta…

A Kárpát-medence a honfoglalás előtt a keleti frankok (Dunántúl), morvák (Felvidék) és bolgárok (Alföld, Erdély) kezében, befolyása alatt állt, de a pontos felosztást   nem ismerjük. A bizánci szövetségben a bolgárokkal vívott háború során, 895-től keltek át a magyar törzsek és a kabarok a Kárpátok keleti, délkeleti hágóin. Mint döntően lovas, nomád nép először a sík vidékeken, folyóvölgyekben telepedtek le őseink, az ország északkeleti részén (például Bodrogközben, amit régészeti leletek is igazolnak), majd bő másfél évtized alatt, különösebb csatározás nélkül megszállták a Kárpát-medence központi részeit. A bolgárok és frankok visszahúzódtak, a morvák is részben, a visszamaradók pedig a hegyekbe, a horvátok pedig a Dráva mögött rendezkedtek be. A megszállás folyamatának a végére költöztek mai lakóhelyükre a délkeleti gyepűvidék védelmére a székelyek.

Magyarország migránsai

A gyér számú krónikából tudjuk, hogy a tatárjárás különösen a Dunától keletre eső országrészekben okozott nagy pusztítást a lakosság körében. Főleg azok élték túl, akik az Alföld lápvidékén vagy a hegyek végtelen erdőségeiben, barlangjaiban, sziklák vidékeken húzták meg magukat, ebben a térségben viszonylag kevés védett hely maradt végig magyar kézen, mint például Abaújvár. A tatár kitakarodása után újra kellett népesíteni, belakni a pusztákat. Ez részben a letelepített kunok, besenyők, úzok révén történt, részben a visszatérő magyar lakosság által. Idővel az ország kiheverte a tatárjárást, s benépesült. Becslések szerint Mátyás idején a lakosság 80 százaléka magyar, 20 százaléka nemzetiségi volt.

Ezt az állapotot a török robbantotta fel. Már  Hunyadi János idején is erősen pusztították a Délvidéket, Dél-Erdélyt, azonban Mohács után vált tragikussá a helyzet, a központi országrészeket is végig dúlták, elfoglalták. Rengeteg embert megöltek, százezreket pedig rabszíjra fűzve elhajtottak. Akik túlélték részben elmenekültek, első sorban a Felvidékre. A török kiűzése után az Alföld jelentős része és a Délvidék elnéptelenedett, a magyarság visszavándorlása megindult, de mint a korábbi cikkben is szerepelt ugyanekkor a Habsburgok beengedték a török elől menekülő nagy számú szerbet, illetve szervezetten telepítették át a birodalmi németeket, a magyarok visszatértét pedig sok esetben akadályozták (birtok igazolások révén).

Mint oldott kéve…

A földesuraknak szükségük volt jobbágyokra a földek megműveléséhez.  A spontán belső migráció keretében húzódtak le a hegyekből Dél-Erdélyben a hegyekből a románok (régi megnevezéssel oláhok),  amely folyamatot a földesurak kedvezményekkel ösztönöztek is, sőt sok helyen telepítették őket. Akárcsak a szlovákok (régi nevükön tótok) kirajzását is. Így telepítették őket több száz kilométerre a török és kuruc kor által kevésbé érintett hegyvidékekről Békésbe és Szabolcsba ( utóbbiak népneve a tirpák). Ennek illusztrálására: gróf Károlyi Ferenc 1753-ban 331 szlovák családot telepített a megcsappant lakosságú Nyíregyházára és a szomszédos tanyavilágba szabad vallásgyakorlást, három év adómentességet, belső autonómiát ígérve, az építkezéshez pedig faanyagot is biztosított!  Persze, hogy talált telepeseket…

A másik kibocsátó nemzet, amelyet a török gyakorlatilag nem érintett a ruszin volt. Már a Rákócziak is telepítettek ruszinokat a hegyekből  ritkán lakott zempléni, abaúji birtokaikra, amelyet a kuruc kor utáni új tulajdonosok is folytattak, lásd például az abaúji Mogyoróskát. De nagyobb tömegben telepítettek ruszinokat a Bácskába is, sőt valamennyi szlovákot is. Ennek következtében jött létre a délvidéki kavarodás. A kis számú őshonos magyar mellé érkeztek visszatelepülők, új telepesek is -ki számban.  A végeredmény: az egykoron abszolút magyar többségű Délvidéken több szerb és német élt, mint magyar, megjelentek a ruszinok és szlovákok, s némi horvát is, meg tucatnyi kisebb nemzetiség. A folyamat végére a magyarság kisebbségbe került saját hazájában.

A következő, nagyobb belső migráció a XIX. század második felében megindult robbanás szerű ipari fejlődés lekövetése, az urbanizáció. Megindult a faluról városba áramlás, illetve új bánya és ipartelepek felemelkedése ( például Ózd, Diósgyőr, Zsil-völgye). Ez a folyamat viszont a magyarság előretörését támogatta, mivel például az áttelepült zipser és szlovák munkások többsége asszimilálódott. 1910-re a magyarság újra többségbe került a hazában. Ezt a folyamatot Trianon zárta le. Az országcsonkítás után több százezer menekült érkezett, első sorban Erdélyből, kisebb részben a Felvidékről. Budapest, Miskolc, Szeged, Debrecen és még néhány hazai város jelentős lakosságtöbbletet kapott.

Kik voltak a kurucok és labancok?

A második világháborút követően a “szocialista iparosítás”, mint munkaerőigény és a falvak megnyomorításának kettős hatására felgyorsult a falusiak városba költözése, ami sokszor a régió elhagyásával is járt (a tanyavilág elsorvadása, falvak légüres térbe kerülése), olyan olvasztótégelyek jöttek létre a semmiből, mint Kazincbarcika, Tiszaújváros, Dunaújváros, Tatabánya, Komló, de a miskolci, ózdi ipar is több tízezer embert szívott fel a környező falvakból, a Cserehátról, de még Szabolcsból is. A legiskolázottabbak jelentős részét pedig beszippantotta a budapesti adminisztráció, a “fővárosi vízfej”.

A következő és máig is tartó belső vándorlás a szocialista ipar 80-as években indult válságával kezdődött. Szabolcs-Szatmárból és BAZ megyéből, Nógrádból tömegével vándoroltak, vándorolnak ma is a szakmunkások, mérnökök Budapestre, Székesfehérvárra, Győrbe. Újdonságként az osztrák határszélre, például Sopronba, ahol jóval többet tudnak keresni, illetve vannak akik  átjárnak dolgozni Ausztriába. Ehhez adódik még a kivándorlás, amelyet  korábbi cikkben részleteztem.

Menekülés a Török-birodalomba

A folyamat következménye: elnéptelenedő borsodi, szabolcsi városok, ormánsági falvak,  elöregedés, etnikumváltás (például a 80 éve még döntő többségében magyar lakosságú csereháti Rakaca vagy Rakacaszend teljesen elcigányosodott).

Ezt már visszacsinálni nem lehet, de a folyamat intenzív vidékfejlesztéssel lassítható. S a jövő érdekében tenni is kell érte, ez össz nemzeti ügy a szegény-gazdag szakadás megállítása érdekében. Például a hátrányos helyzetű térségbe irányítani a befektetőket (Győr, Budapest, Debrecen stb.  érkezők  állami támogatását átcsoportosítani annak érdekében, hogy Salgótarjánban vagy Mátészalkán, Edelényben, Encsen hozzon létre üzemet). A téma olyan sokrétű, hogy nem érintettem csupán az általam legfontosabbnak tartott mérföldköveket.

****Ne várjon a közösségi médiában az algoritmusok által kiszámíthatatlanná tett megosztásokra, hanem naponta nézzen be a   http://www.kazivilaga.com -ra, s  tallózzon bátran!

Borítókép: alföldi tanya

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük