Kategóriák
Színes Történelem

Poglavnikból “magyar menekült”

Ante Pavelic, a Független Horvát Állam poglavnikja (vezére) volt 1941-45-közt, majd osztrák és olasz bujkálás után Argentínában kezdett új életet, Aranyos Pál néven, mint magyar menekült!  Egy merénylet és chilei kitérő után 1959. december 28-án Madridban hunyt el.

Élete távirati stílusban, bővebben a kevésbé ismert illegalitással. Boszniában született, horvát szülők gyermekeként, Zágrábban végzett jogot, s fiatal korától fogva a horvát önállóság híveként politizált. A királyi diktatúra idején, 1929-ben Jugoszláviából Németországba emigrált, majd Olaszországba költözött. Innen szervezte az usztasa (horvát fasiszta) mozgalmat több-kevesebb sikerrel. Közben grafomán ember lévén több, Horvátországgal, a Balkánnal kapcsolatos történelmi-politikai-gazdasági könyvet írt (német, olasz, spanyol, horvát nyelvű kiadásokkal), sőt még Lijepa plavojka (A gyönyőrű szőke címmel hazafias történelmi regényt is írt, amelyet először 1936-ban Buenos Airesben adtak ki!)

A fasiszta diktátorok bukása

Jugoszlávia 1941. áprilisi megtámadása után felszólította a horvátokat, hogy tagadják meg a királyi parancsot és támogassák a német, olasz csapatokat. Néhány nappal később hazatért és az olaszok által felügyelt Független Horvát Állam (a mai Horvátországnál a Isztriával, Muraközzel, Baranya háromszöggel  és Dalmácia egy részével kisebbített, de Bosznia-Hercegovinával megtoldott területű állam poglavnikja lett. Értelmezésük szerint 800 év urán visszaszerezték függetlenségüket a horvátok!

A célja az volt, hogy minden horvátot egy államban egyesítsen- ami nagyjából megvalósult. Az első napoktól kezdve az utolsóig harcot vívtak a szerbek, zsidók és cigányok ellen.  A többi fasiszta államtól eltérően Pavelic állama hangsúlyozottan római katolikus volt. Meggyőződéses katolicizmusa a háború után jól jött neki.

Böhme és a tömeges megtorlás

A bukás napjaiban híveit és katonáit magára hagyva (amit az emigrációban sokan felróttak neki) a már 1944 decemberében Ausztriában biztonságba helyezett családjához utazott. Innen a kedélyek lenyugvása után Olaszországba ment, ahonnan egy horvát katolikus szerzetes segítségével a magyar Aranyos Pál nevére kiállított Vörös Kereszt útlevéllel 1948 november 6-án az emigránsokat szállító olasz Sestriere hajóval Buenos Airesbe érkezett.

Érdekesség, hogy a hivatalos utaslistán hiába kerestem, nem szerepel a neve, viszont találtam rajta magyar kötődésűt, a budapesti születésű, 41 éves Wachtel Ferenczet. A 26 éves Wachtel Bella Wilnoból (Vilnius) származott, még a néhány hónapos Wachtel Julius Firenzében látta meg a napvilágot.  Akár az is előfordulhatott a hosszú hajóút alatt, hogy a “magyarok” összefutottak a fedélzeten vagy az étkezdében és németül vagy olaszul társalogtak az életről…

Menekülés a pokolból

Az álnéven érkező Pavelicet rövidesen követte felesége és gyermekei is Argentínába, ahol a nemzetvezető a feljegyzések szerint először kőművesként dolgozott, majd miután kiderült kiléte, előrelépett egy építési cég vezetőjévé, s nem hivatalosan Juan Peron elnök biztonsági tanácsadójaként szolgálta új hazáját. Hivatalos papírján a magyar név spanyol átirata szerepelt: Pablo Aranjos.

1950-ben amnesztiát kapott 34 ezer horvát menekült, akik együttműködtek a világháború alatt a megszállókkal (beleértve a FHÁ hivatalnokait, katonáit, politikusait).Pablo Aranjosból Antonio Serdar  (a két világháború közti olasz emigrációban használt álneve) lett. Nagyon nem rejtegette valós kilétét, ugyanis aktívan szervezte a horvát emigrációt. Peron 55-ös bukása rosszul jött neki, ugyanis megszűnt az összekacsintó védelme. Ráadásul a szerb  menekültek is megtudták ki is az a Serdar. Több se kellett  a montenegrói szerb Blagoje Jovovicnak (megér egy misét ő is, hiszen partizánból lett csetnik, majd az olaszokon keresztül menekült Argentínába), aki az FHÁ megalakításának évfordulóján 1957-ben a lakása közelében a  buszról leszálló Pavelicet kétszer hátba lőtte (sok horvát szerint a jugoszláv titkosszolgálat megbízásából), majd elmenekült a helyszínről.

Tengert vesztett országok társasága

A sebesültet kórházba szállították és sikerült megmenteni az életét, majd két hét múlva távozott a kórházból. Oka volt a sietségre, a jugók (Titóék) kérték a kiadatását, s mivel már nem oda lett Peron védernyője betegen Chilébe távozott, ahonnan rövidesen tovább állt. Az a hír terjedt el emigráns körökben, hogy Paraguayba ment, Strössner tábornok  “szárnyai” alá. Ezzel szemben Franco Spanyolországába utazott, ahová követte családja is. A sebesüléséből a sok utazás miatt sosem gyógyult fel teljesen, s 1959. december 28-án elhunyt Madridban. A San Isidro temetőben helyezték – reményei szerint átmeneti – nyugalomra. Minden vágya az volt, hogy az újra szabad, független Horvátországban temessék el. A független, horvát állam megszületett, de Pavelicből nem kértek (egyelőre?).

Utcát is elneveztek 2020-ban a merénylőről Zimonyban.
Falfestmény is készült a hős merénylőről Zimonyban / fotó: internet

A föggetlen Szerbia kevésbé szégyenlős, a merénylő tavaly Zimonyban (pardon, ma szerbül Új-Belgrád) utcát neveztek el róla, mint a szerb nemzet hőséről.  Végül is Gavrilo Princip után Blagoje Jovovic is beírta nevét Szerbia aranykönyvébe. Igaz van ott jó pár hős partizán is, akik 1944-45-ben a magyarok ölésében, kínzásában jeleskedtek…

A győzelem (vereség) napja

**Ne várjon a közösségi médiában az algoritmusok által kiszámíthatatlanná tett megosztásokra, hanem naponta nézzen be a   http://www.kazivilaga.com -ra, s  tallózzon bátran!

Borítókép: 1943-as bélyeg a 2 éves FHÁ tiszteletére a poglavnikkal (colnect.com)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük