Kategóriák
Sport Színes

A Varga Zoli!

Albert volt a császár, Varga Zoli viszont a király! Apám miskolciként is nagy Fradi drukkerként Kádár alatt se titkolta, hogy a disszidens, agyonhallgatott Varga Zoli volt a kedvence. Edzőként szerencsém volt megismerni, s azóta én is nagy tisztelője vagyok az 1945. január 1-jén született zseninek.

Isten adta tehetség volt, aki úgy bánt a labdával, mint nagyon kevesek, aminek köszönhetően még be se töltötte a 17-et, már bemutatkozhatott a Fradi felnőtt csapatában az élvonalban, s 18 évesen már rendszeres kezdő volt. Ez megnyitotta előtte a válogatottba vezető utat is, 1964, Európa-bajnoki bronz érmes, olimpiai aranyérmes!  Három góllal segítette az 1965-ös VVK győzelemhez vezető úton az FTC-t…

Bólints Tibi!

A Varga és Albert vezérelte Fradi sorban nyerte a bajnokságokat… mikor jött 1968, Mexikó, s az olimpiáról nem tért haza, két év eltiltás, majd Hertha, német bajnolki bronz (mondhatják a megfelelő szinten folytatta!). Belekeveredett a szezonzáró meccsen bundabotrányba, eltiltás, aztán Aberdeenben bemelegített, hogy 1973-ban a Johan Cruyff fémjelezte világverő Ajaxba igazoljon. Ehhez elképesztő tudásra és önbizalomra volt szükség. Cruyff augusztusban Barcelonába távozott, de maradt éppen elég sztár, elég csupán Nesskenst, Haant, Mührent vagy Krollt említeni… A szupercsapatban már a kispad is óriási megtiszteltetés volt, Varga 12-szer lépett pályára, amely során két gólt szerzett. Ez neki kevés volt, s a Borussia Dortmundba szerződött, ahol jól indult, de nem sikerült megváltania a világot. 1977-ben visszavonult.

Disszidálása utáni hírzárlat ellenére az igazi fradisták, de még az ellenfél szurkolói se felejtették el. Igazi zseni volt, mint az Aranycsapat tagjai, vagy Albert. Apropó, apám mindig azt mondta, hogy jobb volt, mint Albert! Zoli volt a király a pályán. Lehet, kicsit elfogult volt, ez ma már lényegtelen – de jelzi, hogy ritka nagy játékos, aki a felsorolt, ma magyar számára elképzelhetetlen klub és válogatott sikereket elérve is csonka, megtört karriert zárt játékosként.

Mészöly Kálmán: 80!

Edzőként ismertem meg, miután 1996-ban hazatért a Fradi kispadjára. Igazából azonban 2000-ben, amikor Diósgyőrben dolgozott, s lehetőségem volt rá, hogy rendszeresen beszélgessek vele személyesen. Sosem felejtem el, amikor egy irodában ülve – kezében szivar, az asztalon whiskey – milyen tűzzel, lelkesedéssel beszélt a fociról, tiszta viszonyokról, a szív fontosságáról, s hogy ki se állhatja az alibi játékosokat, akik csalják a focit. Persze ez az érzés kölcsönös volt, mert a csalók, mutyizók se állhatták a Varga Zolit, s előbb-utóbb mindenütt megfúrták. A közönség viszont istenítette! Ami nem sikerült Vargának, az összejött a hasonló filozófiát valló, a kijevi iskolán felnőtt, az elvégzett munkában, a pályán nyújtott fegyelmezett teljesítményben hívő Rebrovnak!

Néha edzésre is kimentem megnézni, hogy dolgozik. Az egyik alkalommal levezetésként edzőmeccset játszottak csak úgy, egymás ellen. Zoli 55 évesen is beszállt. A sebessége már megkopott, de látott a pályán és a labda még mindig szerette. Sosem felejtem el, hogy bemondta hová rúgja a lasztit, s mit ad Isten, az oda érkezett! Nem rövidebben vagy hosszabban 1-2 méterrel, hanem hajszál pontosan. Olyan rúgótechnikája volt 55 évesen, mint egyetlen játékosának sem a keretben!  Eszembe is jutott apám mondása, hogy ő volt a király a pályán.

Rebrov titka a Lobanovszkij iskola

Sajnos Zolinak is kevés adatott, mindössze 65 év, de aki látta, beszélt vele, sosem felejti. Az élet próbára tett, remélem legalább a föld könnyű neked!

***A közösségi média kiszámíthatatlan, ha tetszenek a cikkek, látogassa rendszeresen a http://www.kazivilaga.com-ot,  ahol sok aktuális, érdekes témáról olvashat! Tallózzon bátran a cikkek közt, s ajánlja, ossza kedve szerint!

Borítókép nso.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük