Kategóriák
Történelem

Átfestett légierő

A hadtörténelem iránt érdeklődők tudják, hogy az USA elképesztő mennyiségű repülőgépet vetett be a vietnámi háborúban, sőt azt is, hogy a szövetséges délieknek is sok gépet adtak át. Azt már kevesebben, hogy az utóbbiakból rengeteget zsákmányoltak az északiak. Amit tudtak hadrendbe állítottak és bevetették a kínaiak és a vörös kmerek ellen vívott háborúkban!

Az USAF kényszerleszállást végrehajtott gépeivel nem sokra mentek, jó esetben alkatrészbányaként voltak hasznosíthatóak, a déli disszidensek által átrepült gépből se volt sok. A déliek 1975 tavaszi összeomláskor viszont becslések szerint közel 900 repülőgép került a kommunisták kezére, aminek egy része használható volt, más része sérült vagy alkatrészhiány miatt szervizelésre várt. Amiben a források egyet értenek, hogy 41 darab, Northrop F5-ös Tigris, két hajtóműves könnyű vadász és 95 darab Cessna A 37 Szitakötő ( gyakori beceneve: csipogó) csatarepülő használható állapotban került az ellenség kezébe, valamint jó pár  Bell UH-1-es Irokéz ( Huey becenevű) többcélú helikopter és C-123-as Provider, valamint C-130-as Hercules közepes szállító repülőgép.

Ap Bacnál a vietkong győzött

Olyan értékes és nagy mennyiségű volt a zsákmány, hogy érdemes volt integrálni az északi légierőbe, amely érdekében új alakulatokat hoztak létre. A feladat nem volt egyszerű (korábban szovjet és kínai technikát használtak, ennek üzemeletetésére rendezkedek be, a személyzet oroszul beszélt), de a nagy számú átálló déli segítségével megoldották a problémát. Egészen annyira, hogy az 1978-as kambodzsai bevonulás és az 1979 február-márciusban zajlott kínai háború során nagy számban be is vetették a zsákmányolt gépeket.

A vörös khmerek ellen első sorban a helikoptereket és a szállító gépeket alkalmazták, a kínaiak pedig megismerkedhettek a Tigrisek és a Szitakötők csapásaival, amelyek vállvetve harcoltak a MiG -17-esek és MíG -21-esek oldalán. Mivel értelemszerűen az USA-ból nem kaptak pótalkatrészt – főegységeket pedig helyben nem tudtak utángyártani-ezért eleinte a sérült, majd a javításra nem érdemes gépeket használták alkatrészforrásként. Magyarán hiénáztak. Ennek az lett a vége, hogy az A-37-eseket a 80-as évek elején ki kellett vonni a hadrendből. F-5-ösök viszont még a 90-es évek elején is repültek.

A közösségi média kiszámíthatatlan, ha tetszenek a cikkek, látogassa rendszeresen a  http://www.kazivilaga.com-ot,  ahol sok aktuális, érdekes témáról olvashat! Tallózzon bátran a cikkek közt!

Borírókép: F-5-ös a kommunista légierőben (forrás: vietnámi hírügynökség)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük