Kategóriák
Színes Történelem

Tények és mesék a Rudapithecus kutatásról

A napokban jött ki a nyomdából a Régészet és természettudományok sorozat 3. köteteként prof. Dr. Kordos László geológus és őslénykutató A Rudapithecus kutatás – tények és mesék című kötete, amely a Rudabányán folytatott több évtizedes kutatómunkájának és a lelőhely történetének az összegzése. Mint történész hallgató ismerkedtem meg a Rudapithecus kutatás korai eredményeivel, sőt az első […]

Kategóriák
Történelem

A Varjú akció

Operation Kraai (varjú) fedőnév alatt indítottak támadást a hollandok az indonéz köztársasági erők ellen 1948. december 19-én indult légideszant hadművelet keretében bevették Yogyakartát, az ideiglenes fővárost, majd a felkelők kezén lévő területek nagy részét. A háborút azonban a tárgyalóasztalnál elvesztették. Indonézia (korábbi nevén Holland Kelet-India) a hollandok Vietnámja volt, ahol 1945-49 közt változó intenzitású háború […]

Kategóriák
Közélet Színes Történelem

Mint oldott kéve…

  Magyarország alapításától, Szent István korától fogadott be vendégeket, letelepülő idegeneket. A folyamat azonban kétirányú volt mindig. Az Árpád kortól napjainkig rengeteg magyar települt át idegen földre, s a többségük ott is maradt.  Egy kis történelmi összefoglaló. Az előző részben a Magyarországra érkező, nagyobb számú bevándorló csoportokat vettem sorba Szent István korától (a Gizella királynéval […]

Kategóriák
Közélet Történelem

Magyarország migránsai

Az (e)migráns manapság sokak szemében szitokszó, pedig az elmúlt másfél évszázadban a magyarok milliói emigráltak. A döntő többségük a jobb élet, kis részük politikai okokból. Jelenleg is külföldön él több százezer magyar. Szent István óta hozzánk is folyamatosan érkeztek bevándorlók. Róluk szól ez a cikk az emigránsok világnapján! Először is meg kell különböztetnünk a hódítót […]

Kategóriák
Színes Történelem

A Marye’s Heights angyala

A fredericksburgi csatában a senki földjén maradt sebesült jenkik nyöszörgését hallva Richard R. Kirkland déli őrmester a szenvedők segítségére sietett.  Tette annyira megdöbbentette mind a két sereget, hogy egyetlen lövés se dördült, az őrmester pedig ingajáratban forgott, még el nem látta a sebesülteket.   A háború a fordulópontjához közelget 1862 év vége felé, amit az […]

Kategóriák
Színes Történelem

Az égen táncoló katonaköltő emlékére

A kanadai John G. Magee Jr. 1940-ben, 18 évesen csatlakozott a légierőhöz. Angliában vadászpilótaként, egy gyakorló repülés során 33 ezer láb magasra emelkedett, s ezt követően megírta a High Flight című versét, amely az 1941. december 11-ei repülőhalálát követően vált népszerűvé. Ma az angolszász repülők egyik himnusza. A nyugati blitz után az Egyesült királyság (Brit […]

Kategóriák
Közélet Miskolc Történelem

Borsod, Abaúj, Zemplén és egy csipet Gömör

Csontos László újságíró, író szakítva a klasszikus, idővonal mellett haladó megyetörténetek hagyományával sok érdekes történetet és számos kis és nagyobb települést érintve írta meg az Én megyém!-et, amelyet december 8-án dr. Szinay Attila államtitkár és Szunyogh László miskolci főépítész társaságában mutatott be. „Induljon el Zemplénből, járja be Miskolcot, tegyen körutat Borsodban és Abaújban, látogasson el […]

Kategóriák
Miskolc Színes Történelem

Miskolc főnixe, a Deszkatemplom

  A Deszkatemplom átvészelte az 1944-es bombásokat, a szovjetek bevonulását, 1956-ot, azonban 1997. december 4-ére virradó éjjel felgyújtották és porig égett, de a felekezeti megosztottságot átlépő városi összefogásnak köszönhetően főnix madárként poraiból újjá született. Emlékszem jól, a hír sokkolta a várost. Az első döbbenet után sokan felkerekedek, s nem csak reformátusok, hogy megnézzék a még […]

Kategóriák
Történelem

Bari bombázása és az eltitkolt mustárgáz mérgezés

Az elsöprő légi fölény birtokában a szövetségesek az olasz hadszíntéren nem vették komolyan a Luftwaffét, amely 1943. december 2-én este  lebombázta Bari kikötőjélét.  Sok hajó megsemmisült, köztük a John Harvey, amely rakteréből kiszabadult mustárgáz sokat sérülését, halálát okozta. A szövetségesek hírzárlata hátráltatta a mentést. Az olasz csizmán, a sarkantyú és a sarok közt, az Adria […]

Kategóriák
Közélet Miskolc Színes Történelem Utazás

Az én megyém!

  Megjelent Csontos László miskolci újságíró, író Az én megyém! Borsod, Abaúj. Zemplén és egy csipet Gömör című megyetörténeti könyve. Több, mint 60 történet, több, mint három tucat településről, Mezőkövesdtől Pácinig.  Nem csak BAZ megyeieknek! prof. Dr. Kordos László geológus, őslénykutató ajánlósa: „Az én megyém!”  vallja szerző, Csontos László. Aki ebben a történelem viharaiban összetákolt […]